Dr. Romány Pál: Új honfoglalók Gödöllőn

– A Magyar Agrártudományi Egyetem Gödöllőre településének 60. évfordulójára

 

 

Szerény vagyok, nem is erőltetem, hogy megértsem, hogy mi történt itt. Talán 10 év múlva fogjuk megérteni, talán 20 év múlva, igazában talán csak egy század múlva, az unokáinkban.”

Illyés Gyula (1945)

 

 

Elsőnek a Puszták Népe íróját idéztem.1 Azért is, hogy segítsen megérteni – 65 év után – hogy mi „történt itt”. Illyés, Párizsból hazatérve, körutat vállalt szülőföldjén, hogy riportot írjon a földosztásról, a feudalizmus magyarhoni elmúlásáról. Az uradalomról, Ozoráról. Magyarország nyugati tájain még tartott a háború. A front éppen hogy elvonult. Nem volt veszélytelen utazás. Találkozni akart övéivel. Vállalta.2

A hidak többnyire a folyók vizében. Ám tavaszodott, s kenyeret remélt az ország. Kenyérjegy helyett… Ez utóbbit el lehetett rendelni, ám a „kenyér”-hez sok másra, többek között hozzáértésre, tudásra, termelésre is szükség volt. (Akkor is…) Egy kormányrendelet már 1945-ben, megelőzve több, szintén fontos jogszabályt – Nagy Imre földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján – megalapította, Budapest székhellyel, a Magyar Agrártudományi Egyetemet.

Ez a döntés egy szervezetbe vonta az ország teljes agrár-felsőoktatását. A rendelet kimondta: „..A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Karát, valamint a mosonmagyaróvári, a debreceni és a keszthelyi Mezőgazdasági Főiskolát, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát… továbbá a József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karának erdőmérnöki osztályát… az Egyetem önkormányzati szervezetében kell egyesíteni”.3 Öt várost számos oktatási szervezetet és eltérő tradíciót érintett ez az intézkedés. Eredményességét az idő minősítette. Azt is, hogy miként szűnt meg és hogyan tért vissza az agrár-felsőoktatás az akkor felsorolt városokba, s mennyire lett – 1950-től – igazi alma máter a GATE, Gödöllőn. Tény, hogy 1966. január 3-án – Erzsébet királyné egykori kedvelt faluját – várossá avathatta Fehér Lajos, a minisztertanács elnökhelyettese. Az egyetemi „honfoglalás” hajója révbe ért…

Mindez csupán néhány, jól lehet fontos momentuma a mögöttünk hagyott – túlságosan változatos, inkább zaklatott - fél évszázadnyi idő történéseinek, tanúságainak.

Szemelvényeket mondhatok csak a továbbiakban is arról, hogy ez a nemzedék a múlt század közepén:

  1. Honnan indult;

  2. Hová jutott;

  3. Mit ajánlhat obsitosként a most felkészülőknek.

 

 

1

A Magyar Agrártudományi Egyetemnek Budapesten, majd itt Gödöllőn volt mit folytatnia és természetesen volt mit tennie. Keszthely, Mosonmagyaróvár, Kassa és más agrároktatási kutatási bázisok hagyományai is rendelkezésre álltak.

Bárhonnan is érkeztek tanáraink az új szervezetbe – a Műegyetemről, külföldről, vagy máshonnan – segítőkész, nagy tudású, hivatásukat vállaló emlékezetes oktatóink, nevelőink voltak.

Az évfolyamok – jól lehet nem volt mindig az igényeknek megfelelő épület, felszerelés, elhagyott kaszárnyákkal is meg kellett elégedni – alapvetően a jövővel, a „vetéssel” foglalkoztak, hogy majd aratni lehessen.

Nem felejthető: messziről indultak ezek az „évfolyamok”. Keleti vagy nyugati hadifogolytáborokból, felszabadított koncentrációs lágerekből is érkeztek évfolyamtársaink, hogy befejezhessék vagy megkezdhessék tanulmányaikat. Uradalmi pusztákról, alföldi tanyákról is jöttek az Áchim András illetve a Somogyi Imre népi kollégiumba, hogy az egyetemi előkészítőt abszolválva (később szakérettséginek nevezték) évfolyamtársak lehessünk.

A világ különböző országaiból hazatért, visszajött tanáraink között Markos Györgytől hallgathattuk a gazdaságföldrajzot, aki francia tapasztalatait is megosztotta velünk. A mezőgazdasági géptant az „amerikás” Rázsó Imre, a genetikát a „morganista” Győrffy Barna adta elő. Vendégprofesszorunk volt az „osztrák iskolát” képviselő Sedlmayr Kurt, az orosz földműveléstan nagyjait bemutató A. P. Szoboljev professzor. Az agrárpolitikai tanszéket pedig – a már említett – Nagy Imre vezette.

Sokat tanultunk. Talán – később látva – itt-ott feleslegest is. Nem csupán a gyapot, a déligyümölcs-termesztés fogásaira gondolok. Gondunk volt – tanulságként is mondom – a félig-meddig megtanult nyelvekkel is.

Mi előbb németet tanultunk a középiskolában. Később, a koalíciós időben franciát. Ebből érettségiztünk. (Szép nyelv, ma is kedvelem.). Az egyetemen az orosz nyelvet vettük fel, hiszen az akkor aspirantúrának nevezett PhD is ezt követelte meg. Az akkori külföldi ösztöndíjak a Lomonoszov Egyetemre vagy például Odesszába szóltak, azaz nem a Harvardra, vagy Oxfordba. Miként – a 80-as években – ez már nem volt ritkaság. És hátrányt sem jelentett az életpályán…

Ennyit a kezdetek néhány szeletéről.

 

2

Hová jutottunk a fél évszázad alatt?

Aki ismerte a korral adekvát, Kocsedónak becézett „diákszállót”, ahol Korea nélkül a fronton érezhette magát a lakó – látta a mai napelemes kollégiumainkat is, az tud – ha akar – hiteles különbséget tenni. Aki tudja, hogy az akkori, az országban egyetlen, harmadik évfolyamtól szakosodó agronómiai karon (1952-ben) mi 63-an végeztünk (néhány külföldi hallgatóval együtt), a gépészkaron még kevesebben, az állatorvosin, kertészetin talán többen, és aki tudja, hogy most hány diplomát adnak ki hazánk agrárközpontjaiban – az értékelheti a különbséget ebben is.

  • Érdemes figyelembe vennie a megtett utat felmérőnek, hogy 1950-ben, amikor egyetemünk központja a Budai Szent Imre herceg útjáról ide költözött, ez az épület sok egyébbel együtt – még nem létezett. Az első tanévnyitót még nem ebben az aulában mondhatta el a miniszter, Erdei Ferenc akadémikus, valamint rektorunk a szintén Kossuth díjas Máté Imre botanikus professzor. Losonczi Pál agrárminiszter (később államfő) 1962-ben helyezte el az építkezés alapkövét, s épült ki ma látható intézményeivel, az egykori premontrei gimnázium és rendház épületét is magába foglaló egyetem, a GATE, a mai SZIE központjának jogelődje. Itt, a különböző megnevezésű fakultásokon fél évszázad alatt tízezernél több agrármérnök (illetve más megnevezésű) diplomát adtak ki, s a végzők mintegy 20%-a doktori címet is nyert vizsgái alapján.

Tudásukat, munkájukat is minősíti, hogy Magyarországon, mindössze 20 év alatt pl. a gabonafélék összes termése 100%-kal nagyobb lett! (Az 1960. évi 7 millió tonnáról 1982-re 15 millió tonnára emelkedett)4. Exportőrök lettünk.

Magyarországnak felajánlották ekkor, hogy legyen tagja az úgynevezett Búza Világtanácsnak.

  • Egyetemünknek, fakultásainak hírét, megbecsülését tanári kara, vezetői alapozták meg.

Ismerhettem az alapítás éveinek több rektorát. Indexünkben az igazolást, hogy a „Magyar Agrártudományi Egyetem beiktatott rendes hallgatói vagyunk”, Mohácsy Mátyás rektor írta alá. Fiatalon egy szál metszőollóval bejárta a világot, s a legelső Kossuth-díjas kertészek között láthattuk 1948-ban.

Sorolom Páter Károlyt, aki okleveles vegyészmérnökként előbb Keszthelyen, később Mosonmagyaróváron tanított agrokémiát, majd 1949-től Budapesten a Talajtani tanszék vezetője, 1951-től pedig egyetemünk – azaz már Gödöllő-Budapest között ingázó – rektora volt. Róla olvashatjuk: „Szerény, szeretetre méltó egyénisége, bölcs, megfontolt szavai hallgatóit és munkatársait egyaránt megragadták”.5 Hozzáteszem: a fiatalok, hallgatóink atyai barátja volt. Akár dékánunk, Manninger Gusztáv Adolf, a növényvédelem és a rovartan professzora, akivel később, gazdasági munkánk idején is kapcsolatban voltunk.

Barátaink maradtak – sok tiszteletre méltó társukkal együtt, akiket itt nem sorolhatok - egész életükben.

Különleges életutak is voltak, mint például Lázár Vilmos professzoré, aki az „éppen állástalan történészt” Kosáry Domokos nyerte meg könyvtárunknak. Lázár Vilmos berlini agrárdiplomával, dániai agrárgyakorlattal és a korabeli magyar progresszió szinte teljes ismeretével rendelkezett. (A fiatal József Attilát másokkal együtt anyagilag és barátilag támogatta.)6

Itt az egyetemen Kosáry Domokossal és társaikkal, köztük Szabad Györggyel, Gunst Péterrel létrehozzák az immár az 50. évfolyamát is túllépő Agrártörténeti Szemlét. Kosáry 2007-ben – az MTA volt elnökeként – mondta fellépésükről: „Lázár kezdeményező, segítő, kapcsolatteremtő tevékenysége nélkül aligha sikerülhetett volna”, mármint a Szemle elindítása.7Az MTA Agrártudományok Osztálya keretében alakult meg az Agrártörténeti Bizottság Lázár Vilmos elnökletével, hogy az agrármúlt tanulságait, értékeit segítsen tovább adni a jövőnek.8

Egyetemünk fakultásai készülnek külön megemlékezésekre is. Ezért – csak két, agrárközgazdászként is becsült professzorunkat említem itt még: Csizmadia Ernőt, aki a Gödöllői Tanszékről a Közgazdaságtudományi Egyetem hasonló tanszékén lett tanár, majd akadémikus, s az egyetem rektora. Továbbá: Kiss Albertet, aki a 60-as évek végén, egy fontos konszolidációs időszakban, kormányozta az egyetem hajóját. A Központi Statisztikai Hivatal elnökének szakhelyettesévé nevezték ki 1969-ben.

Itt kell még szólnom – az említett Szemle mellett – egy másik, szintén máig megjelenő tekintélyes szaklapról, a Gazdálkodás-ról is. 54. évfolyamát jegyzi az agrárökonómiai tudományos folyóirat, amelynek szerkesztésébe Erdei Ferenc bevonta egykori tanárainkat, Dobos Károlyt, Tóth Mihályt, s több, oda ma is bedolgozó kollegánkat.

  • Néhány mondatot szólnunk kell az aulánkban látható, páratlan képzőművészeti alkotásról. (Az először itt lévő és ezzel megismerkedő vendégeink iránti tiszteletből is.) Felavattuk 1983-ban, megálmodója, Amerigo Tot jelenlétében. A szobrász, az Élet, a Mag, a Kezdet megdicsőülését, apoteózisát látta benne. Három volt rektorunk (időrendben): Pethő György, Cselőtei László és Bíró Ferenc is részese annak, hogy itt láthatjuk ezt a különleges dimenziójú Mag-ot. Alkotója Tóth Imreként lett vándordiák, peregrinus. Fehérvárcsurgóról indult, s a művészi pálya eme fő művét Itáliában formálta meg. Vándorútja 1931-ben kezdődött.9 Rómában előbb VI. Pál Pápa is foglalkozott a Mag, a Teremtés elhelyezésének a gondolatával a Vatikánban. (A Szent Péter Bazilika magyar kápolnájába végül egy másik, méretében kisebb Amerigo Tot alkotás, valamint egy Szent István szobor, Varga Imre műve került.)

Róma – és Gödöllő, Egyetemünk, valamint a Világ első temploma ilyen, nem mindennapi úton-módon összekapcsolódott. Ez is 50 évünknek a része. Főleg pedig az, hogy agrárgazdasági mutatóinkkal – akkor, a 80-as évekre – a legjobbak csoportjába került Magyarország.10

 

3

Mit ajánlhat a XXI. század honfoglalóinak egy, az előző századból maradt obsitos?

A XX. század második fele épített is, rombolt is.

Sokan ismerik bizonyára az egykor népszerűvé lett, 1970-ben rádiós, majd hanglemezre is vitt monológot. Ismétlődő kérdése volt: „Hányas vagy? 28-as? – akkor mi félszavakból megértjük egymást, hangzott el visszatérően.

Egyetemünk, s mondhatom: a magyar értelmiség zöme, múltjának sok-sok tapasztalatát feldolgozta, s talán meg is értette. A szállóigévé lett monológ fogalmazása szerint: „Mi vakon hittünk – és látva csalódtunk”. Ismétli az előadó színész, Kálmán György. Ám a 70-es évektől mind több korszerű gép járta földjeinket – és szakembereink járhatták az agrárvilág tanulságos terepét.

Tanulnunk kell, tanulnunk lehet a történelemből! Halljuk meg egykori tudós könyvtárigazgatónknak, Kosáry akadémikusnak a figyelmeztetését. „A történettudomány maga is szakma – írta egyik munkájában. Olyanok, akik bizonyára vonakodnának … lábukat szakértelem nélkül készült cipőbe szorítani, elég gyakran érzik feljogosítva magukat arra, hogy történelmünkről fellebbezhetetlen véleményt mondjanak, és felháborodjanak, ha a múlt olyan, amilyen, és nem olyan, amilyennek ők szeretnék.”11

Felkészülni pedig a jövővel, a teendőkkel kell. A harmadik évezred itt van. A Föld termőterülete adott, az élelmezési, táplálkozási igény minden korábbinál nagyobb és növekedni fog.

Nem elegendő, hogy az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete a FAO – azzal is figyelmeztette a várható gondokra a világ kormányait, hogy 1979-ben, magyar javaslatra, Élelmezési Világnappá nyilvánította október 16-át, alapításának napját. Itt, Egyetemünkön is köszönetet mondott ezért Eduard Saouma akkori, majd Jaques Diouf jelenlegi FAO főigazgató. Ők a Sorbonne volt diákjai, egyetemünk honoris causa doktorai is.

Néhány évtized múlva a Föld népessége várhatóan eléri a 9 milliárdot.

Hatalmas kihívás! Magyarország olyan országa Európának, ahol az agrártermelés nem volt és nem lehet nemzetgazdasági periféria! Ahol a mezőgazdaság nem valami kényszerű „paraszti örökség”, ami úgymond tiszteletet parancsol, hanem olyan nemzeti vagyont fog keretbe, amit minden nemzedéknek kötelessége megőrizni és kamatoztatni. S lennie kell mindenkor olyan „nagybetűs” Iskoláknak, ahol az erre szolgáló tudomány jól elsajátítható. Agrár felsőoktatásunk ilyen.

Hazánkban viszont indokolatlanul hullámzó, változó a mezőgazdaság értékelése. (Jellemző lenne a leértékelése? Milyen alapon?) Még a legutóbbi adatok szerint is az un. „agrobiznisz jelenleg is a nemzetgazdaság fajsúlyos szereplője… A nemzetgazdaságban minden 7. munkahely közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdasághoz kötődik.”12Az így tekintett agrárszektorban 568 ezer fő dolgozott 2007-ben.

Elődeink írták, tanították: „A mezőgazdaság tagadhatatlanul a legfontosabb emberi foglalkozások egyike: mert nem csak a nép minden osztályát élelemmel látja el, hanem előállítja egyszersmind azon nyersanyagok legnagyobb részét is, amelyeket a mezőgazdaságra támaszkodó ipar a további feldolgozásra szükségel.”13

A XIX. századi stílus elavult lehet kissé, de Óvár professzorainak mondanivalója, igazsága, nem. Megerősíthetjük ma is, hogy minél kedvezőbb egy ország relatív agrártermelési kapacitása, annál fontosabb annak okos, a tudomány eredményeit jól alkalmazó, lehetséges teljes mértékben való hasznosítása. Miként a kicsi, Dunántúl méretű Dánia teszi nemzedékek óta. Nem csoda, hogy ott az ország önellátási foka 300%.14

Horn Artúr professzor – akinek jövőre lesz születési centenáriuma – 1963-ban kiadott könyvünkben írta: „Dániában mindenkor példamutató volt a tudomány és a gyakorlat összekapcsolása, valamint a tudományos eredményeknek a gyakorlatban való széleskörű alkalmazása.”15

Kevés ország érte még ezt el. Mármint a 300%-ot. Mi sem tartunk ott. Önökre vár, s követőikre majd, hogy jobban megközelítsük, s ott legyünk a világkereskedelem számottevő szállítói között.

Befejezésül: Idézek még két figyelmet érdemlő forrást.

Az Egyesült Államok agrárminisztere – 1975-ben – a szovjet szűzföldek megszemlélését követően útba ejtette Magyarországot. A vendéglátók Gödöllőt is programjába iktatták, hiszen otthon, nem mellékesen a Yale Egyetem professzora volt Earl, Butz. Előadást tartott hallgatóinak, kiemelte, elegánsan: Önök között kell lennie azoknak, akik majd a 3. évezredben meg fogják oldani a Világ élelmezésének hatalmas feladatát. S persze nem lett volna amerikai, ha nem tette volna hozzá: „Ha nem itt, akkor Iowá-ban, vagy a Yale Egyetemen, de lehet, hogy éppen Moszkvában tanulnak azok az agráros fiatalok, akikre ennek a feladatnak az ellátása hárul.

Ismétlem, 1975-ben, itt Gödöllőn hangzott el. A nagy kihívás válaszra vár. Megoldásra, az egyetlen lehetséges, elfogadható válaszra.

Butz miniszter után ezért is idézem honfitársát, W.A.Harriman-t, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövetét. Emlékirataiban tanácsolta: „Tanuljunk a múlt hibáiból és hasznosítsuk azokat jelenünkben. De ne átkozzuk el a múltat. Építsünk rá egy jobb Amerikát.”

Ott, az óceánon túl így látták, látják. Három mondatba sűrítve. És mi, hogyan lesz a jövőben itt?16 Itt a Szent István Egyetemen, falvainkban, az egész országban?

Illyés Gyula egykori kétségeire is válaszolni kellene. A választ Önöknek kell megadniuk.

Jó munkát, sok sikert az új tanévhez, a 3. évezred következő évtizedeihez! Kívánok mindannyiuknak megbecsült sokat érő agrárdiplomát a hazában – és a nagyvilágban!

 

1 Illyés Gyula: Honfoglalók között. Riportsorozat a dunántúli földosztásról. Sarló, 1945, 34. oldal.

2 Ua. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. 5. oldal. 35 év után – 1980-ban – azt is megírta, hogy „Erdei Ferenc kölcsön adta a szolgálati, miniszteriális revolverét. Tehette az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt akkor Erdei.

3 Walleshausen Gyula szerk.: Az Agrártudományi Egyetem Emlékkönyve, 1945-1970. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 187.p.

4 Századok statisztikája, KSH, 2001. 120. oldal.

5 Walleshausen Gyula: I.m. 125. oldal

6 Lázár Vilmos: Egy emlékirat lapjaiból. Kossuth Könyvkiadó, 1976. 284.p.

7 Varga Zsuzsanna: Interjú Kosáry Domokossal. Agrártörténeti Szemle, 2007.1-4.szám.

8 Kevesen tudják, hogy a magyar szürke szarvasmarha, a mangalica sertés és más „régiség” fennmaradásában, a miniszteri jogszabály kiadásában (kiadhatóságában) és a többletköltségek fedezetének szabályozásában mennyit segített a tudomány szava, Tekintélye is.

9 Azért is hangsúlyozom, hogy 1931-ben, mert voltak akkor, akik elmarasztalhatónak vélték az egyetemet, hogy „egy disszidens művészt” karolt fel.

10 V.ö. Agrárvilág Magyarországon 1948-2004. Estók János, Fehér György és tsai. Argumentum Kiadó, Budapest, 2005. 396.p.

11 Kosáry Domokos (szerk.): Magyarország története képekben, Gondolat Kiadó, Budapest, 1971. 751.p.13.oldal.

12 Kovács Gábor: A mezőgazdasági szektor nemzetgazdasági jelentősége, Gazdálkodás, 2010. 5. szám. 466-479.o.

13 Balás Á.-Hensch Á.: Általános és különleges mezőgazdasági növénytermelés, Magyaróvár. 831.p.6.oldal.

14 Lisányi Endréné: A dán agrárfejlődés történeti sajátosságai, Európai Tükör, Budapest, 2009/10. 25-38.oldal.

15 Horn Artúr: Dánia, im. Romány Pál szerk. Mezőgazdasági üzemekben Skandináviától Itáliáig. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1963.49-83.oldal

16 V. ö. Jócsik Lajos (1964): A világ kenyere ma és 2000-ben, Közgazdasági Kiadó, Budapest.