Tizenegy perc – Tanmese az elérhető boldogságról

Sosem olvastam még Paulo Coelho egyetlen könyvét sem, ami lehet, hogy a szegénységi bizonyítványomat igazolja, de mikor megláttam a Thália műsortárában a darabot, egyértelmű volt, hogy meg kell néznem. A harmadik előadáson voltam, természetesen teltházban, a kilencedik sor pótszékéről tekintettem meg a 18 éven felülieknek ajánlott darabot, amire oly módon készültem, hogy kritikákat olvastam, melyek közül egyik például giccs alatti giccsnek aposztrofálta, de ezzel abszolúte nem értek egyet. Igenis volt számomra mondanivalója, sőt mindenkinek van, aki hajlandó elmerülni akár egy ilyen döcögősnek is nevezett adaptációban.

Egyik, napjaink mindenki által ismert problémájaként tárult elénk a hazájukat elhagyó emberek sokasága, akik a külföldi, kecsegtetőnek tűnő keresetekben bízva, álmaikat akarják megvalósítani és ezért „menekülnek” a hazájukból. Teszik mindezt azért, hogy gazdagságot és jólétet tudjanak maguknak biztosítani, amikor visszatérnek. Azonban ennek komoly ára van. Sokszor szolga módjára kell dolgozni, s ha ezt képtelenek megtenni, s haza sem akarnak térni, akár a szégyenérzet, akár a bizonyítási vágy miatt, könnyen az utcán találhatják magukat, kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek. A főszereplőben, Mariában is tombol ez a vágyakozás a siker és gazdaság után, melyet sajátos módon akar megvalósítani.

S innen indítható a darab fő gondolatköre, tanulsága és örök vitája, a szex témája, a szexualitással való kacérkodás, élmények gyűjtögetése, élvezetek hajszolása, s a párhuzamosan zajló szerelem keresése. Maria Genfben kurvaként él, fizikailag kiszolgáltatottá válik a férfiak kényének-kedvének, minden aktust tizenegy percnyi megaláztatásnak érez. Mindezt a szenvedést azonban ellensúlyozza a megszerzett szexuális tapasztalat és tudás, miközben a szerelem megtalálásában egyre kevéssé hisz, de pont ekkor érinti meg a régóta vágyott érzés egy festő személyében.

Érdekes lehet, hogy napjainkra vajon mi jelenti számunkra az igazi szerelmet, az élvezetek hajszolása és lélektelen megismerése, vagy a valódi lelki egyesülés, ahol egymás pillantásából is képesek vagyunk erőt nyerni. De, az is könnyen megeshet, hogy mindkét utat meg kell járnunk, s az egyik nem létezhet a másik nélkül, hiszen ha nem ismerjük az élvezeteket és a szenvedélyt, akkor nem tudjuk a szerelmet sem oly módon megélni, ahogy azt a másik megkívánná tőlünk, ezáltal pedig saját magunkat is boldogtalanná tesszük. Erről szól tehát ez a darab, a valódi boldogság kereséséről, melyhez bátorság és merészség kell, még ha az mások szemében elítélhető és megvethető is.

(püski)

Szereplők:

Maria, brazil szépség: Gubás Gabi

Nyah, maláj lány: Földes Eszter e.h.

Brigitte, könyvtárosnő: Sztárek Andrea

Ralf, festő: Száraz Dénes

Terence, angol üzletember: Haumann Máté

Milan, a Copacabana üzletvezetője: Galkó Balázs

Rodolfo, textilbolt tulajdonos Brazíliában: Almási Sándor

Roger, közvetítő: Kedvek Richárd

Táncosok: KFKI Kamarabalett

Színpadi adaptáció: Pozsgai Zsolt

Zeneszerző: Gerendás Péter

Díszlet: Szikora János

Jelmez: Velich Rita

Koreográfus: Sárközi Gyula

Rendezőasszisztens: Trinfuj Mihály

Súgó: Pogács Zsuzsa

Rendező: Szikora János